Adjon Isten!

Hogy s mint, kedves Olvasó!? Elég régen jelentkeztünk utoljára, köszönöm a türelmet és bevallom őszintén: azért tűntünk el kicsit, mert nyaralunk. Ha az ember olyan helyen lakik, ahová mások is nyaralni járnak, akkor ha úgy állunk hozzá, akkor azt jelenti, hogy mi is nyaralunk. Folyamatosan. A nagy különbség, hogy kivételesen nem kell ehhez elutazunk. Amikor elmegyünk sétálni és naplementét nézni az Atlanti óceán felett, amikor eszméletlenül gyönyörű világklasszis helyeket látogathatunk meg és különleges/új ízeket kóstolhatunk a világ különböző pontjairól - akkor igazán könnyű összekeverni a dolgos mindennapokat a nyaralás gondtalanságával. A munkahelyi körülményeink még nem rendeződtek, bőven van elég stressz munkaidőben, ahhoz hogy utána mással se akarjunk foglalkozni, mint a pihenéssel és kikapcsolódással. Az életünk nagy kérdéseit megoldjuk majd később, most egy kicsit pihenünk és hagyjuk, hogy csak úgy történjenek a dolgok velünk. Ebbe viszont sajnos (vagy se) az is beletartozik, hogy munkaidőn kívül nem nézünk egyáltalán képernyőt, tehát a hírlevél írás is körülményesebb/lassabb.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben, a mai hírlevéllel kezdve, mostantól előfordulhat hogy nem többesszám első személyben, hanem csak a magam nevében írok gondolatokat. Hogy mégis melyikünk az, most még nem árulom el, de ha van tipped, akkor írd meg válaszként melyikünkre gondolsz (a tippelős játéknak persze csak akkor van értelme, ha nem tudod biztosan, mert pl. már említettük korábban valamelyik beszélgetés során). 

Beindult a nyári szezon. De úgy rendesen. Érzésre olyan, mintha az egész június végig egy nagy egybefüggő falunap lenne a városban. Dodzsem körhintával, vattacukor és churros árusok, köztereken felállított mini színpadok megkérdőjelezhető szintű produkciókkal és hömpölygő embertömeg. Az egész eseményhalmaz kicsúcsosodása a Sao Joao (Szent János, de mi Keresztelő Jánosnak hívjuk) napja, az év legrövidebb éjszakája, nálunk ezt Szent Iván éjeként került be a köztudatba és kb semmilyen jelentőséget nem tulajdonítunk neki a modern időkben. Bezzeg itt. kb hasonló szintű felhajtás övezi ezt a napot, mint nálunk a karácsony. Időtartam szempontjából is. Előtte utána egy héttel fixen csak erről van szó, de inkább egy hónapon keresztül. Megvan a maga szokásrendszere és kötelező dekorációs elemei. Nagyon könnyű párhuzamot vonni a karácsonnyal, ugyanúgy fényfüzérekkel dekorálják ki a köztereket, mindenki csak erről beszél a dátum közeledtével és persze ugyanúgy megosztja az embereket: van aki imádja, van aki minél messzebb menekül előle. Tipikus szokás ilyenkor frissen sült szardíniát enni és a legbizarabb dolog: mindenkinél van egy színes, sípoló játék kalapács és azzal püfölik egymást. Finoman persze, de attól a hangja még ugyanúgy idegesítő és szórakoztató egyszerre. Megvan a háttértörténete ennek a fura szokásnak, mégpedig egyfajta udvarlási szertartás volt régen. Tudod, mint amikor az óvodában a kisfiú meghúzza a kislány haját a homokozó szélén és ezzel fejezi ki, hogy tetszik neki. Ugyanez, nagyban. Régi időkben nem játék kalapáccsal hanem a hagyma mikor kivirágzik, azzal a hosszú szár végén ülő, bojtra emlékeztető virágával érintették meg a fiatalok annak a fejét, aki tetszett nekik. Azóta kicsit elharapódzott és boldog-boldogtalan, totyogós és idős ugyanúgy csapkod a sípoló kalapáccsal. Szokás még ugyanúgy ezen a napon a tűzijáték és a papír lampionok eregetése. Olyannyira, hogy aznap éjszakára a város feletti légteret is lezárják ideiglenesen.  Letűnt szokás még a máglyaugrás, ezt szerencsére (vagy sajnos, mindenki döntse el magának) mára már betiltották. Az egész városban egy talpalatnyi földet sem lehet találni szabadon, ebből a szempontból pedig inkább a szilveszter éjszakára emlékeztet. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy kellemes 26 fok van a téli csizma helyett. Dekoráció szempontból is megvan a maga különleges eleme: a bazsalikom. Úgy, mint karácsonykor a fenyőfa, itt ilyenkor a bazsalikom uralja a terepet. A városban mindenhol lehet kapni cserepes bazsalikomokat, a fényfüzérek és papírdekorációk is ezeket mintázzák. Miért pont bazsalikom? Ennek is történeti, babonás okai vannak. Úgy tartották a helyiek, hogy ha bazsalikomot tesznek a bejárati ajtó mögé, akkor az távol tartja a rossz szellemeket. Amikor körbekérdeztem a kollégáimnál, hogy mi az oka a bazsalikomnak, akkor a legtöbben nem tudták, ezért az interneten kellett utána olvasnom, hogy mégis miért pont ezt a növényt ajnározzák és ajándékozzák ennyire ilyenkor. Bár ez nem olyan meglepő. Arra is kíváncsi lennék, hogy mennyien tudják, hogy mi köze egymáshoz a fenyőfának és a karácsonynak. 

Apróságok, amik történtek még velünk az elmúlt másfél hónapban: 

• Ellátogattunk az egyik biológiai parkba, ezt úgy tudod elképzelni, mint egy vadaspark nálunk. Vannak állatok, de nem ketrecbe zárva és amik vannak, azok se éppen egzotikusak. Őzek, kacsák, mókusok.
• Voltunk egy városi kreatív esküvői fotózáson, készült pár jól sikerült kép rólunk. Megkóstoltam először a francesinha-t (ejtsd: fránszeszinnyá), a helyik kedvenc és legérthetetlenebbül büszkeségként számontartott ételét (egy húsos szendvics toast kenyérben, szósszal leöntve, tükörtojással a tetején). 
• Felfedeztünk egy nagyon jó olasz éttermet, ahol különleges és ízlelőbimbókat gyönyörködtetően ízletes ételeket adnak. Nagy szó ez, errefelé kevés az olyan étterem, amit ennyire értékelni tudunk.
• Sikeresnek tudhatjuk be az első avokádó-nevelő projektet. Pár próbálkozás után sikerült végre az egyiknek kigyököreznie, kihajtani és megnőnie annyira, hogy végül el tudtuk ültetni virágföldbe.
• Kész lettünk az albérlet bútorozásával, berendezésével és az elmúlt hetekben, hónapok óta nem volt bútorszerelés, mozgatás, pakolás, miegymás hanem egyszerűen csak használjuk a lakást. Felemelő érzés!
• Kincső kitartóan tartja magát a kiköltözésünk óta elkezdett glutén-, és laktózmentes diétát és köszöni szépen, kimondottan jól érzi magát vele.

Még júniusban az egyik hétvégén ellátogattunk Lisszabonba és hát finoman szólva is elég kalandosra sikeredett. A kiruccanásunk. Az utunk apropója egy kedves felajánlás volt. Nóri (egy magyar nő, két gyermekével Lisszabon agglomerációs övezetében lévő Cascais nevű városban él és fotózással foglalkozik és az egyik Facebook csoportban vettük fel vele a kapcsolatot) felajánlotta, hogy csinál rólunk esküvői képeket ingyen 1-2 tengerparti helyszínen, ha cserébe használhajta majd őket a portfóliójába. Nem sokat kellett gondolkodnunk rajta, hogy éljünk-e a lehetőséggel. Találtunk egy mindenki számára alkalmas hétvégi időpontot és beírtuk a naptárba. Nagyon jól jött ez a lehetőség, mert amúgy is gondolkodtunk ilyesmin, az esküvő napján nem igazán tudtunk kreatív fotókat készíteni és hát ezek a tájak amúgy is szemet gyönyörködtetőek.
Az eredeti elgondolás szerint vasárnap reggel lett volna a fotózás, mert akkor jók a fények a parton. Viszont ha vasárnap reggel már Lisszabon külvárosában kell lennünk, akkor inkább nem szívattuk magunkat valami rettenetesen kora hajnali keléssel, hanem inkább mentünk szombaton és várost nézünk. Ez volt a terv. A városnézéshez pedig jól jön majd a bicikli, mert itt Portugáliában ingyen lehet szállítani a bringákat a vonaton és ha lesz időnk, akkor kerekezünk egyet az ottani óceánparton is. Ennek megfelelően összepakoltuk a hátizsákot szombat reggel az esküvői ruhákkal, és másfél napi szükséges dolgokkal, felnyergeltük a lovainkat és kimentünk a vasútállomásra, ahol szembesítettek a ténnyel: vasutassztrájk van. Emiatt a következő vonat, amire tudtak jegyet adni nekünk és a két biciklinek 3 óra múlva indult csak, mert a 10 perc múlva induló járat már tele volt, és az utána következő kettő vonat pedig nem is indult a sztrájk miatt. Alternatívaként megvizsgáltuk még a távolsági buszt is, mert a honlapjukon azt írták, hogy elviekben lehet biciklit és szörfdeszkát szállítani rajta felár ellenében. Éppenséggel lehetett: beteheted a raktérbe a bőröndök mellé, ha befért valahogy. Köszöntük szépen, ennyit nem ért az egész, hogy a bringáinkat tönkrevágjuk egy 3 órás zötykölődéssel, a megfelelő szállításra teljességgel alkalmatlan helyen. Jobb híján elmentünk egyet tízóraizni és lófrálni az egyik közeli parkban, amiről kiderült, hogy nagyon szép és izgalmas közterület. A délután derekán érkeztünk meg végül a fővárosba, beültünk ebédelni egy fantasztikus nepáli étterembe, majd a fennmaradó nem túl hosszú időnk alatt várost néztünk még kicsit. Sötétedés előtt nekiindultunk a szálláshelyünket megkeresni Cascais-ban, a Lisszabonhoz közeli kisvárosban. 

A következő problémával az ottani HÉVnek megfelelő metró állomáson a jegypénztárnál szembesítettek minket: pályafelújítás miatt pótlóbuszok közlekednek ezen a hétvégén. Amin természetesen nem lehet biciklit szállítani. A bökkenő ezzel leginkább az, hogy Cascais 30 kilométernyire van Lisszabon belvárosától és egy órán belül sötétedett és nincs kiépített bicikliút, csak az egyetlen, gyorsforgalmi úton lehet csak arrafelé érdemben közlekedni. Lesz, ami lesz, el kell induljunk. Útközben, 3-4 HÉV megállónyival arrébb kiderült számunkra, hogy a pótlóbusz csak a belvárosi szakaszon helyettesít, szóval egy fél órányi bringázás után fel tudtunk mégiscsak ülni a szerelvényre, biciklistül. A nagy kérdés ugyebár, hogy ezt miért nem mondták el nekünk a jegypénztárban!? Megannyi izgalmat és kellemestől messze eső mennyiségű stresszt átélve tértünk nyugovóra. És ekkor még nem is sejtettük, hogy másnap mi vár ránk… De ezt majd csak a követező hírlevélben mesélem el.

Úgy gondoltam, hogy érdekes lehet az is, ha kicsit mesélek a mindennapjainkról. Egy átlag hétköznap úgy néz ki nálunk, hogy én felkelek 7 és fél 8 között. Az ébresztő fél8ra van beállítva, de jellemzően magamtól kelek valamikor előtte. Évek óta így van ez már nálam, mióta rájöttem mi a titka. Ébredés után egy pohár víz és fogmosás, egy kis átmozgató testmozgás a meggémberedett végtagoknak majd jöhet a léleksimogató kávé. Az egyik kollégám mesélte, hogy ő reggel nem ébredés után szokott kávézni mert az nem tesz jót a test biokémiai rendszerének. Pár héttel később Kincső is mesélt egy hasonló olvasás élményéről és ekkor eldöntöttem, hogy kipróbálom. A kutatásokról szóló cikkek egybehangzóan azt fedték fel, hogy érdemes várni egy kicsit a reggeli első kávéval, mert a test által termelt természetes vegyi anyagok amúgy is éberségre sarkallnak. Helyette inkább másfél-két órával ébredés után, amikor elkezd az önmagad által termelt serkentőszer mennyisége csökkeni.Cserébe viszont ha mégis ébredés után rögtön iszod, akkor a hatása jóval kisebb a koffeinnek és a rezisztenciát is növeli, szóval idő után még kevésbé lesz hatása rád a kávénak. Mindezek meggyőztek róla, hogy én is átálljak a délelőtti kávéra a reggeliről. Jó szívvel merem ajánlani, hogy kísérletezz vele Te is, ha szoktál kávézni, meglepően jól működött nálam és nagyon megdobta a koffein hatásának érzetét ez a kis apró módosítás a fogyasztási időben. Az első héten azzal kísérleteztem, hogy nem iszok egyáltalán kávét reggelre, de kimondottan hiányzott a reggeli kis rituálém, a meleg ital folyékony gondoskodása és maga az ízélmény. Szóval a köztes megoldás a koffeinmentes kávé lett, ami nem a tökéletes megoldás, hiszen a nevével ellentétben nem teljesen koffeinmentes, hanem inkább csak nagyon kicsi adagot tartalmaz ezzel az eljárással készített ital. De elég jó ahhoz, hogy kiváltsa a kívánt hatást. Délelőtt ha pedig érzem a szükségét, néha, akkor esetleg iszom egy rendeset 10 óra körül, de ez egyre ritkábban fordul elő.
Jól elkalandoztam a reggeli ébredéstől, de nem akartam a nagy felfedezésem megosztása nélkül tovább menni a beszámolóval. Szóval a kávézás közben általában olvasni szoktam. Jelenleg az utolsó oldalain tartok Harari legújabb könyvének. A szerző egy izraeli származású történész, akinek tollából származik a méltán híressé vált Sapiens és a futurisztikus hangvételű Homo deus. Az első könyvében az emberiség történelmének összefüggéseit boncolgatta, a másodikban a jövő lehetőségeiről beszélt, ezúttal pedig a jelenre fókuszál és aktuálpolitikai és szociológiai kérdéseket feszeget - olvasmányos és elgondolkodtató stílusban. Nagyszerű alapanyagul szolgál baráti beszélgetések beindításához, vagy egyszerűen csak a világ behatóbb megismerésére. Ha olvastad, szívesen fogadom a véleményedet, hogy hogyan tetszett. Ha nem, akkor pedig beszélgessünk majd róla akkor, ha már elolvastad a javaslatomra. A reggeli torna, kávé, olvasás után ha még nem ébredt fel Kincső, akkor általában kiédesgetem az ágyból. De sokszor ő is magától kel és erre már nincs szükség. Mielőtt elindulok munkába, beszélgetni szoktunk, összekészülődni, napot tervezni. Munkaidő után jelenleg nincsen semmilyen rendszeres elfoglaltságunk, minden napot együtt szoktunk tölteni. Jellemzően elmegyünk egyet sétálni a folyópartra, de legtöbbször egészen az óceánpartig, ami egy fél órás sétát jelent (csak az egyik irányba) és megbeszéljük a napi történéseket. Heti többször adódik, hogy el kell menni bevásárolni, ezt is ebben az idősávban szoktuk megejteni. Sötétedés után otthon vacsora, ami a legtöbbször hidegtál. Hal valamilyen formában, felvágott, ebédmaradék - lehetőségek, mint fehérjeforrás és mellé nyers idényzöldségek egy szelet kenyér, Kincsőnek rizspufi. Vacsorához műsor is dukál: a szemben lévő templomra jár egy megközelítőleg 20 fős galamb csapat aludni és minden nap, a nyugovóra tértük előtt megy a harc a helyekért. Tükrözi a hierarchiát, hogy melyik galamb hol alszik és bizony kemény szárnyverdesős csaták szemtanúi lehetünk olykor.
A músoros vacsora után fürdés és újabban a lefekvés előtti mindennapos tevékenységünk, hogy a Pillangó nevű kalandregényből olvasok fel Kincsőnek. Esti mese, felnőtteknek. Olyannyira jó a könyv, hogy néha alkudozni kell, hogy hány oldalt olvassunk még el, nehogy túlságosan későn legyen villanyoltás és emiatt fájdalmas a másnap reggeli ébredés.
Van, hogy a szokásos séta helyett bemegyünk a városba biciklicel és ott lófrálunk. Vagy sportnapot tartunk és futás a parton, szabadtéri vagy beltéri konditeremben izzasztjuk magunkat. További színesítésként néha-napján társasjátékozunk otthon, ugyanis a kedvenc, Everdell nevű megunhatatlan játékhoz vásároltunk egy kiegészítőt és ez csak tovább fokozta a játékhoz fűződő rajongásunkat. Lábjegyzet: annyira imádjuk ezt a játékot, hogy 2 évvel ezelőtt a leghallgatottabb spotify zenéink listáját is vezette a játék zenéje, sőt a játék lejátszási listájának egyik száma lett Kincső esküvői bevonuló zenéje is! :D
Ilyesféle apró, kellemes időtöltő tevékenységgel múlatjuk az időt. Igazából úgy vagyunk vele, hogy nyaralunk. Próbálunk minél többet pihenni, minél kevesebbet stresszelni, mert úgyis van elég belőle a munkahelyen. Szusszanunk egyet ez a sűrűre sikeredett év után és a következő nagy kaland (legyen az bármi is) előtt. Nem hajt a kényszeres sürgetés, hogy valamit mindig KELL csinálni, mert hát végül is nyaralunk. Hosszút, kiérdemeltet. 

Kultúrsokk görbe valamelyik mélypontján vagyunk (ha nem ismered ezt az ábrát, érdemes rákeresni, nagyon tanulságos és az ismeretével könnyebben megértheted a helyzetünket), hogy melyik hullámvölgy az nem egyértelmű, de az tény, hogy most inkább minden idegesít ami itt történik ebben az országban.
Mindig nagyon segítőkészek és ajánlkoznak, hogy segítenek, csak amikor ténylegesen csinálni is kell dolgokat, na akkor már egészen más a dolog. Most könnyen bocsátkozok általánosításokba és fókuszálok a negatívumokra.

Magyarországon is nagyon zavart már amikor valaki figyelmetlen, igénytelen a munkájára, és a nemtörődömségével másoknak okoz kellemetlenséget. Tudod, amikor csak legyintesz, hogy “jóvanazúgy”. Az eddigi tapasztalatok szerint egy Portugália általánosságban így működik és kiérdemelte így nálam a Jóvanazúgy országa címet. Annak ellenére, hogy földrajzilag és politikailag (és sokszor gazdaságilag is) egyértelműen Nyugat-Európához tartozik, ugyanakkor kulturálisan néhány dologban rosszabb, mint a Balkán.

Mesélek egy apró példát, hogy értsd jobban miről is beszélek. Az albérletben, ahová beköltöztünk süllyesztett LED lámpák vannak a plafonban. Amikor beköltöztünk már az egyik ki volt égve és kérdeztük a főbérlőtől, hogy mi legyen ezzel, kicseréljük mi és kifizeti, vagy megoldja ő. Azt mondta, hogy ne nyúljunk hozzá, küld majd szakikat akik kicserélik. Két héttel később kb meg is érkeztek. Nyilván, bármilyen előzetes értesítés nélkül egyszer csak, valamelyik nap délelőtt 11 órakor csöngettek. Még szerencse, hogy Kincső otthonról dolgozik, különben őszintén nem tudom ezeket a jellegű dolgokat hogy intéznénk. Hagyjuk is.
Megjöttek, megcsinálták, elmentek. Kincső közben dolgozott nem tudott velük aktívan foglalkozni. Miután elmentek vettük észre, hogy hogyan csinálták meg: az a lámpa, amit beszereltek totál más színű, ferdén rakták bele a foglalatba és a munkálatok közben a munkás az olajos kezével össze-vissza fogdosta a plafont a lámpa körül. Mert hát jóvanazúgy, megcsinálták, nem? És az egészben a leginkább bosszantó, hogy ha próbálod elmagyarázni neki később, hogy mi a baj ezzel egyszerűen nem értik miről beszélsz. Mindehhez 4-5 munkás kellett összesen, és összesen két alkalommal jöttek ki.

Voltunk még egy kortárs művészeti fesztiválon, amit a város egyik botanikus kertszerű parkjában rendeztek meg. Két nagyon jó okunk is volt rá, hogy elnézzünk arra: közel volt hozzánk és ingyenes volt! A fesztivál keretein belül részünk lehetett egy különleges orgonakoncertben, amit egy berlini művészpár adott elő. A dolog különlegessége és lényege az volt, hogy egy gépet alkottak amik az ember ujjait imitálják és ezt a gépet az orgona felé helyezve, elektronikus vezérlés segítségével mégis akusztikus hangokat tudnak generálni. Egyszerre akár több tucat hangot is meg lehetett így szólaltatni, szóval képzelheted milyen kakofónia volt ott. Inkább a kísérleti jellege miatt volt érdekes, mintsem kellemes élmény. Utána pedig meghallgattuk a művészpár előadását is, ami során meséltek a szerkezet fejlesztés menetéről, milyen hasonló próbálkozások voltak a történelem során és milyen távlati terveik vannak. Ez az előadás sokkal jobb élmény volt, gondolatébresztő ötletekkel, aminek kapcsán beszélgettünk is egy hosszabbat.
Az orgonakoncert mellett megnéztük egy marokkói amatőr cirkusztársulat előadását. Ügyesek voltak, szórakoztató és formabontó dolgokkal kápráztatták el bennünket. Csak egy pár példát említek: egy motorral száguldoztak kötbe-körbe a színpadon és közben, a mozgó motoron építettek piramist magukból, szaltóztak le róla és vissza rá. Egy másik katartikus pillanatban, a zenét szolgáltató DJ-t a pultjával együtt kiemelték a nézőtér mellől és feltették a színpadra. Ilyet se láttam még, vicces és közben ámulatbaejtő volt; jót szórakoztunk rajta. 

Valamelyik korábbi hétvégénken a városban haditengerészeti napokat tartottak és ennek örömére a portugál flotta egyik nagy büszkeségét, a Sagres (ejtsd: szágrezs) nevű árbócos hajót bevontatták a folyón a belvárosban lévő ikonikus hídig és nemcsak hogy megcsodálni lehetett, hanem felmenni a fedélzetére. A hajó körbeutazta a világot, 61 országban járt már és szolgálatban áll több mint 75 éve. Izgalmas története van; háromszor is átnevezték, a második világháború során is szolgálatát, a brazil flottának is része volt egy darabig.
Szóval a lehetőséget megragadva mi is megnéztük magunknak a hajót és a fedélzetre is felmentünk. A fotók között láthatsz képeket is róla. 
Tanulságos volt ott lenni azokon a pallókon, ami megjárta a világot és igazi inspirációként szolgált. Nem gondoltam volna, hogy egy hajó is képes erre. 

Gondolkodtam rajta, hogyan lehetne kicsit is interaktívabbá tenni ezt a hírlevelet, hogy valahogy elérjem: ne csak olvasni tudd, hanem széleskörűbben is átélni a minket érő élményeket. Persze, csak ha van kedved a szokatlan élményekkel való kísérletezéshez. Ebből kiindulva van egy ötletem: küldök egy recept ötletet. Valamelyik korábbi részben említettem, hogy a tipik portugál leves az egyfajta zöldségkrémleves. Legutóbb, amikor főztem otthon ilyet, csináltam két képet róla, hogyan is kell ezt elképzelni. És bárotítalak rá, hogy próbáld ki Te is!
Hozzávalók: répa, póréhagyma, sütőtök, (esetleg krumpli) bébispenót. Felaprítod nagyobb darabokra a zöldségeket, a bébispenót kivételével beleteszed egy lábasba, megfőzöd, leturmixolod, beleteszed a bébispenótot, még 2 perc rotyogás és kész. Ha teljeskörű kulináris élményt szeretnél, akkor csak nagyon-nagyon kevés sót tegyél bele és semmilyen más fűszert. Naturális ízek, már csak ilyen a portugál konyha. 

Nagyon sok mindenről akarok még mesélni, tényleg sok idő eltelt.

Legközelebb befejezem a lisszaboni kiruccanásunk mesélését, mesélek majd a sirályokról, a közlekedésről és a látogatóinkról! 

Hamarosan újra jelentkezünk, ígérem ezúttal hamarabb. 

Puszi,pacsi,ölelés
Kukárék