Sziasztok ismét!

Nagy kihagyással jelentkezem ismét, ma van a 15. napja, hogy megérkeztünk a szigetre és annnnyi minden történt velünk, hogy csak most sikerült nekiülni leírni azt az élményhadat amit átéltünk. Türelmeteket és megértéseteket köszönöm.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy kalandosan és éppségben megérkeztünk Madiera, egészen pontosan a sziget fővárosába: Funchal-ba (ejtsd: funsál). Miután a teszteredményt megkaptuk és a Maslow-piramis alapjait sikerült lerendezni – aludtunk, ettünk -, nekiindultunk felfedezni a várost.

Még a reptéren a kezembe nyomtak egy térképet, amin a szállásadónk Luis megmutatta, hogyan tudunk lejutni a legközelebbi tengerpartra – ami óceánpart. Szokni kell még a terminológiát.

Az odavezető út egy levada mentén haladt. Ezt a szót hamar és nagyon meg kellett tanulnunk, mert elég sokszor találkoztunk vele utána is. A banánültetvények öntözéséhez használt picike (5-20 centi széles) csatornákat illetik ezzel a névvel, illetve a hozzátartozó, karbantartásra szolgáló szervízutat - ami tökéletes túrázáshoz is. A sziget egész területét behálózzák ezek a mesterséges patakok, városokban és a hegyekben egyaránt. Kényelmesen lehet rajtuk haladni és bárki számára élvezhető túrákat tesz lehetővé a szigeten mindenfelé.

Ja igen, banán. Talán valaki meglepődött, ahogy az előbb ezt a trópusi gyümölcsöt emlegettem. Az itteni termőföldek jelentős részén banánt termesztenek, ideális minden körülmény hozzá: egész évben meleg van és süt a nap, tápanyagdús a vulkáni talaj és csapadékot bőven szolgáltat a hegyekből lezúduló óceánharmat. Ennek megfelelően az íze is legalább olyan pompás, mint a környezete. De erről majd később zengek egy ódát.

Ott tartottam, hogy lementünk a partra – egy levada mentén. Az óceán part itt is - mint a szigeten kb mindenhol -, köves volt. Leültünk a napmelegítette kövekre, átbeszéltük az emlúlt pár nap történését és végignéztük a naplementét - ami itt hely idő szerint fél tízkor van, otthon Budapesten ez fél11-et jelent. Hazaübereztünk és kellemesen hatalmas alvással jutalmaztuk meg magunkat.

07.06 – hétfő.
Kipihenten, feltöltődve álltam neki a reggeli készítésnek az előző nap zsákmányolt friss ananász, pisztácia, sonka és természetesen banán felhasználásával. Reggelizésünk közben a szállásadóink közölték velünk, hogy lelépnek kempingezni, hogy hadd legyünk ketten és élvezhessük a lakást teljességében. Kedves gesztus volt ez tőlük, igazán.

Nem meséltem még a lakásról: egy igazán igényes, felszerelt és tiszta lakásban lakhattunk két napig, ami ideális volt a kalandozásaink megkezdéséhez. A lakás legjobb, legszebb része a terasz volt megannyi rejtett kinccsel: a nap fényét megtörő prizmák, egymásba oltott különleges növények (többek között orchideák), tekervényes kiszáradt fa dekorációk és finom illatú virágok kavalkádja élt itt. Ja igen, és még valami: tartozott a lakáshoz egy macska. Mia névre hallgatott és én még ilyen szociális macskát nem láttam. Kedvesen köszöntött minket már az érkezés pillanatában is, mindig kapható volt egy kis simogatásra és amikor a konyhában főztem általában a lábamhoz dörgölődve próbált kunyizni pár falatot.

Kitérő után vissza a történésekhez: reggeli után összevakartuk magunkat és lenéztünk a városba. Sétálgattunk a plázson majd betévedtünk a központban egy parkba, ahol csodálatos virágkölteményeknek lehettünk szemtanúi. A virágokról is írok majd külön – abszolút megérdemlik. Ebédet a helyi Spar-nak számító Pingo Doce nevű boltból szereztük be, falatozás után folytattuk a sétát az óceán partra. Lézengtünk, beszélgettünk, megérkeztünk. A városközpont felfedezése után hazabuszoztunk. Ez nagy szó, mert itt, Madeira-n nem igazán létezik a tömegközelekedés. Ritkásan vagy egész egyszerűen csak nem megy. Kellően illusztrálja a tény, hogy ittlétünk két hete alatt mindösszesen két alkalommal buszoztunk összesen – és ez volt az egyik.

Hazaérkezés után megvacsoráztunk (tengergyümölcsei, salátával – már megint) és elkeztünk összepakolni, ugyanis másnap várt ránk az első költözés. A fővárosból Funchal-ból a sziget északi részére, egész pontosan Porto da Cruz nevű településre. Airb’n’b-n foglaltuk a szállást egy hippi párnál és elég romantikusan nézett ki a képek alapján: fent a hegyekben, a település szélén – egész pontosan az egyik túraútvonal (levada) mellett lesz majd a szállásunk. Pihentető alvás, kiadós reggeli után a megbeszéltek szerint érkezett Agustin (a venezuela-i származású sofőr, aki elhozott minket a reptérről is) és átcuccoltunk második lakhelyünkre.