Olá, bom dia Olvasó!

Fogadd szeretettel a harmadik hírlevelünket!

Olá, bom dia!

Portugáliában így köszönnek az emberek egymásnak a délelőtt folyamán (délután már máshogy) és már kezdünk mi is egészen hozzászokni. Jelentés ügyében pedig egy üdvözlés, mint a szia és mellé (szinte) mindig egy jókívánság: legyen szép napod!
Lehet, hogy ettől a sok jó kívánságtól, a Jóisten kegyének hála és/vagy csak az idő múlása miatt, de a napjaink bizony egyre jobbak errefelé.
Jelentem túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, most már kivirult a kedvünk - az időjárással együtt. Kicsit nehéz lesz most mosolygós hangulatban, verőfényes napsütéssel a háttérben mesélni az elmúlt két hét nehézségeiről, de legalább így hátha nem lesz túlságosan borús hangvételű - mint amilyennek megéltük őket.
 

Legutóbb ott hagytuk abba a történetmesélést, hogy megérkeztünk, elfoglaltuk az első szállásunkat és első nap körbenéztünk a városban. Az érkezés harmad napjától pedig elkezdtünk lakást keresni. Kiindultunk abból, amit otthonról hoztunk magunkkal: megkerestük mik azok az internetes platformok, ahol lakáshirdetéseket lehet találni, beállítottunk értesítőket, hogy az igényeinknek megfelelő lakásokról küldjön emailt. Közben párhuzamosan helyi Facebook csoportokban hirdettük magunkat, hogy keresünk lakást. Aminek következtében szembesülhettünk a lakáspiac legmélyebb bugyraival. Nagyon résen kellett lennünk, hogy ne essünk áldozatául csalóknak, márpedig a megkeresések komoly százaléka bizony rosszindulatú szándékkal vette fel velünk a kapcsolatot. Itt jegyezném meg, hogy soha ennyi ismeretlen emberrel nem chateltem, leveleztem telefonáltam, akik nagy része valótlan dolgokat állított, de olyan részletességgel, hogy az unokája XY mindjárt szülni fog, vagy egy Lujza nevű labradoruk és egyébként egy spanyol orvos ezért nem tud idejönni megmutatni a lakását…
A kínálati piacon pedig azzal kellett szembesülnünk, hogy az elképzeléseink másfélszereséért lehet találni albérletet, ami az igényeink kb felét elégíti ki. És abból is nagyon kevés van. Vagy nagyon gyorsan eltűnik a hirdetés. Pl. egyik reggel 20 perc nem telt el aközött, hogy megjelent és levették a hirdetést egy jó ár-érték arányú lakásról. Ekkora versenyre nem számítottunk, ilyen feltételek mellett nagyon nehezen vagy lassan fogunk tudni megfelelő albérletet találni-lametáltunk. Elkezdtünk hát alternatívák után kutatni: kérdezzük meg a helyieket. Történt egyik nap (munkanélküli napjaim egyik utolsóján), hogy elmentünk ebédelni egy helyi étterembe. A hely igencsak tele volt ebédidőben, így egy olyan 6 fős asztalhoz irányítottak minket, ahol már ült egy nő. A menü bogarászása közben a nő leszólított minket, hogy ez meg az a hal finom, ezeket javasolja. Játszi könnyedséggel, magától értődően vette fel velünk a kapcsolatot. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült róla, hogy építész és van egy cége Lisszabonban, városfejlesztési projekteken dolgoznak és üzleti úton van éppen Gaia-ben. Most jött a polgármestertől. Itt azért kerekedett már a szemünk rendesen. Micsoda mázlisták vagyunk-gondoltuk.  Kaptunk az alkalmon és kifaggattuk hogyan érdemes lakást keresni szerinte és javasolta, hogy ingatlanirodáknál érdeklődjünk és az a kerület, ami érdekel minket ott hívogassuk az ingatlanügynököket, amit láthatunk az eladó házak oldalán. Mert itt az ingatlanirodák nem csak eladással, hanem kiadással is foglalkoznak.
Beszélgettünk még egy kis aktuálpolitkáról, kajákról és a városok közötti ingázásról. Kellemes társaság volt és számunka nagyon hasznos információval szolgált ez a beszélgetés. Kiderült, hogy a sógornője néhány éve Kecskeméten él és pont abban a Kodály intézetben teljesíti a mesterszakos tanulámanyait, ahonnan a gyakorló tanárok a zenei általános iskolákba kijártak hozzánk hospitálni a Kodály módszertan alkalmazásáról a gyakorlatban.
Hálásan megköszöntük neki és visszafelé úton már el is kezdtük begyűjteni az ingatlanügynökök elérhetőségét. A következő pár napban tucatnyi ingatlanossal vettük fel a kapcsolatot, kivétel nélkül kedves és segítőkész volt és kb ugyanazt mondták: sajnálják, de nem tudnak jelenleg kiadó albérletet mondani, ami megfelelne a mi paramétereinknek, ilyeneket mondtak, hogy  “ a piac túl száraz vagy jelenleg egyáltalán semmilyen kiadó lakásunk sincs”. Pedig nem voltak túl nagy elvárásaink: szeretnénk egy bútorozott, nem túl kicsi albérletet a város központtól 40 perc ingázásnyira max (ami a város kb kétharmada), értelmes áron. Olyan brutális kereslet túltengés van a piacon a bevándorlók miatt és a turizmus előtérbe helyeződésével a kínálat is sokat csökkent (nagyon sok tulajdonos inkább airbnb-n rövidtávra adja ki a lakását, nagyobb haszonnal), hogy teljesen felborult az egyensúly és a tulajdonosok válogatnak az érdeklődők között (egyik albérlet nézésnél közölték velünk, hogy csak aznap mi vagyunk a 7-ik látogatók) és olyan feltételeket szabnak, amilyet nem szégyellnek (két havi kauciót kértek egyik helyen + 8 hónapnyi lakbért előre). Időzítés szempontjából is elég kényelmetlen lehetőségeket ajánlottak, mert vagy erős sürgetés volt sokszor a tulaj részéről és látogatáskor kb a helyszínen kellett volna a döntést meghozni, hogy kivesszük-e a lakást vagy pedig azzal szembesítettek, hogy májustól elérhető a lakás. Időközben eltelt egy hét, elkezdett Domi is dolgozni megint és mivel bejárós az új munkája, ezért kevesebb időt tudott szánni aktívan a napjából a további keresésekre vagy akár csak válaszolni, hogy tetszik-e neki is a hirdetés. Elfogyott a 10 napnyi előre foglalt szállásunk és új otthon után kellett néznünk. Több oldalról is, de elkezdett szorítani minket az idő. Belekerültünk egy olyan idegörlő helyzetbe, hogy közel lehetetlennek tűnt lakást találni egyáltalán és nem tudtuk megközelítőleg se megmondani, hogy hány napra foglaljuk a következő szállásunkat. Pedig számít, hogy meddig maradunk airbnb-ben mert nem is olcsó, nem célszerű 2-3 naponta a 30 kilós bőröndünkkel lakóhelyet változtatni és amíg nincs meg a helyünk, addig nem tudjuk kiszállítatni a cuccainkat magunk után pl kritukusan hiányzott Domi biciklije (erről később). Az egyik napvégi óceánparti sétálásunk során megoldottuk a matek feladványt, hogy meddig éri meg milyen feltételek mellett csinálni ezt az életvitelt és szabtunk magunknak egy határidőt: március 15. Ha addigra nem találunk valami értelmes megoldást, akkor összehívjuk a krízis stábot. Spoleir alert: erre nem lett végül szükség! 
Elkezdtük ötletelni és megkérdőjelezni a módszereinket, hogy rájöjjünk vajon mit csinálhatunk rosszul vagy éppen csak máshogy, ami miatt ennyire nehezen boldogulunk ezzel a helyzettel. Hogyan csinálhatják vajon a helyiek? Ha én egy brazil gyarmatosító örököse lennék és a közbiztonsági helyzet romlása miatt, a családom védelme érdekében szeretnék Portóba költözni - akkor vajon, hogyan állnék neki a keresésnek. Elkezdtük felkutatni azokat a csatornákat, amelyeket kizárólag a helyiek használnak. Pl Google Translate segítségével portugálul ráírni a hirdetőkre a helyi jófogás.hu jellegű használtpiac oldalon (ahol kiskutya örökbefogadásától kezdve a használt Tesláig mindent megtalálsz - köztük albérlet hirdetéseket is) és ez már elkezdte meghozni a várt eredményeket. Mindeközben be kellett lássuk, hogy az elvárásainkból muszáj lejjebb adni, ha szeretnénk időben találni megoldást. Vagy emelni a büdzsén, vagy vállalni a külsőbb kerületekből ingázást vagy bútorozatlan lakásokban is gondolkodni. 7 albérletet mentünk el megnézni, több száz hirdetés szűrtünk meg, sok tucatnyi lakástulajdonossal és ingatlanügynökkel beszéltünk, de végül megtaláltuk azt az albérletet, ahová be tudunk költözni. Nagy menet volt, sok óránk és rafináltság van benne ebben az eredményben, de sikerült végül kerek két hét alatt albérletet találni. Eljött az ideje a hálaadásnak és az ünneplésnek!  Amiben végül kompromisszumot kellett kössünk az a bútor. Jó környéken, nem messze az óceánparttól, látszik az balkaból!!! közel a folyóhoz, Domi munkahelyéhez és a belváros is séta távnyira van. A kötvetlen környezet szempontjából is ideális, van a közelben több bolt is, a szomszég épületben edzőterem, és a legjobb az egészben: szemben lakunk egy templommal. Vicceskedve állapítottuk meg, hogy nem lesz szükség faliórára a lakásban, mert az ablakon kinézve látszik a templomtorony órája!  A galambok ide járnak esténként aludni és ez a legújabb kedvenc elfoglaltságunk esténként, hogy vizslatjuk a galambok szociális életét, hogyan verekednek egymással a jó alvóhelyekért. Mindezt a nappalinkból.
Fontos még, hogy olyan lakbérben sikerült megállapodni, amire nem megy rá a gatyánk és emészti fel a megtakarításunkat. Grátiszként a tulajdonos tud angolul, segítőkész és az első benyomások alapján nem az a típus, aki minél többet szeretne nyerészkedni a lakáson: elmondása szerint 8 másik ingatlanja van a városban, de amúgy dolgozik is mellette, szóval ez neki ez inkább csak mellékes. Korábban egy német srác lakott itt öt éven keresztül, ha neki jó volt, akkor jó esélyekkel indulunk, hogy nekünk se lesz a lakással sok gondunk. Viszont egyetlen ruhásszekrényen kívül semmilyen más bútor nincs az albérletben. Sőt…

"Nem otthon vagy.” Ezt a mondatot elég gyakran emlegetjük mióta kiköltöztünk. A Mo.n megszerzett tapasztalatok nemhogy nem segítenek az itteni léthez, hanem egyenesen félrevezetőek néha. Tudod, abból indulsz ki, hogy okééé, akkor most ez nem pont úgy van, ahogy otthon, de legalább érted mi történik. De megannyiszor jártunk úgy, hogy a gondolatok értelmezési halmazán kívül esett az, amivel szembesültünk.
Kint létünk legnagyobb kihívása is egy ilyen eset volt, ami szoros összefüggésben van egy másik nagyon-nagyon zavaró és érthetetlen dologgal a Portugál létben: a bürokráciával.
A lakást amit kivettünk amellett, hogy bútorozatlan, nincsen benne működő villany, internet és víz. Be van vezetve a lakásba, de nincs hozzá érvényben lévő szerződés a helyi közművekkel.

Igazából érthető a tulajdonos oldaláról, nincs gond azzal, hogy a bérlő vagy fizeti vagy nem, mikor és hogyan intézi a rezsi számláit - az legyen csak az ő gondja. De Mo.n ez mégis teljesen elképzelhetetlen. Kiköltözéskor pedig elvárás, hogy minden szerződést az ember mondjon fel és kulcsátadásakor ugyabban az állapotában adja vissza, ahogy ő maga is kapta. Nem is lenne vele nagy gond, sokan csinálják ezt errefelé. 

Csak amikor hozzáadjuk azt a mellékes információt, hogy minden ügyintézés fájdalmasan körülményesen zajlik, akkor kezd el igazán mélyülni a nyúl ürege. Jelen esetben így nézett ki az ügyintézés: kedden megkötöttük a szerződést, szerdán bement Kincső a közmű irodába az aláírt albérleti szerződéssel, hogy szeretnénk kérni a vízcsap megnyitását. Oké, vették, 2-3 nap múlva érkezik majd egy technikusuk, aki felméri a helyzetet. A technikus kijött pénteken reggel, majd közölte velünk, hogy nem jó a jelenlegi rendszer, mert januárban valamit változtattak az illetékes jogszabályokon és emiatt át kell szerelni valamit, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Mindezt nem velünk, hanem a főbérlővel telefonon keresztül egyeztette egy közel 20 perces puskaporos hangvételű beszélgetésben. A főbérlőnk azonnal felhívta az általa ismert vízszerelőt, aki ki is jött pár óra múlva, megcsinálta a szükséges módosításokat és akartunk szólni a hatóságnak, hogy akkor kész vagyunk azzal amit kértek. Közölték velünk, hogy ők bizony péntek délután már nem dolgoznak, majd hívjuk fel őket hétfőn. Hétfőn felhívtuk megint, mondta hogy majd délután kijön, kijött és megállapította, hogy ezúttal minden rendben van, szóval 24 óra múlva bemehetünk újra a hivatalba, hogy megkössük a szerződést, egyeztessünk időpontot és onnan számítva már csak 2-3 nap mire kijön még egy másik a technikus és leveszi a plombát és megnyitja a csapot. Remélem érzed Te is a helyzet mennyire komikusan és feleslegesen körülményes. Ennek hatására a lakásban egy teljes hétig nem volt vizünk. Amennyire lehetett mindent a lehető leghamarabb intéztünk a mi részünkről, egész egyszerűen a bürokrácia nem engedi, hogy máshogy (értsd: gyorsabban, egyszerűbben) történjenek a dolgok errefelé. És sajnos nem ez az egyetlen eset, hanem kb mindennel ugyanígy van. Internet szolgáltató, lakcím bejelentés, adószám igénylés. Hetekbe kerül egy-egy ilyen ügyet elintézni, rengeteg telefonálással (interneten intézni kb semmit nem lehet, vagy amit igen azt inkább ne válaszd mert még rosszabb, mint a telefonos/személyes mód) és megannyi újonnan szerzett ősz hajszállal lehet csak.
Képzelheted mennyire válságos hangulatban voltunk, amikor azt hittük, hogy már végre vége ennek a kálváriának, megvan a lakás, erre szembesültünk azzal, hogy áram, internet és víz nélkül mennyire nehéz meglenni napokon keresztül. Szerencsére mivel itt mindenki ennyire segítőkész, így meg tudtuk oldani, hogy bekérdezkedtünk a szomszéd konditerembe fürdeni, a szomszédoktól kértünk vizet mosogatáshoz és a közeli kávézóból tarháltunk vizet a felmosó vödörbe a wc öblítéséhez. :D Hétvégén pedig a városi séta közben kuncsorogtuk be magunkat egy szállodába, hogy “légyszi-légyszi, nagyon ciki, de szeretnénk lefürödni pár nap után” - és be is engedtek két takarítás között, pont a legnagyobb, luxuskategóriás lakosztályukba tudtunk menni fürödni. Küzdelmes pár nap volt, az eddigi ittlétünk mélypontja. Olyan mély nyomott hagyott bennünk, hogy azóta se öntjük ki jó szívvel a vízet a pohárból, mindig van 1-2 flakonnyi tartalék ásványvíz és minden nap hálát adunk érte, hogy le lehet húzni a wc-t és el lehet mosogatni. :D
De! Túléltük ezt is  Mindig az a jó a nehézségekben, hogy utána az ember átértékeli mennyi mindent képes elviselni és a határait kijjebb tolja.
Mikor ezt írom addigra már kezdtük egészen belakni a kis új otthonunkat. Vettünk pár bútort, hogy emelje az otthon töltött idő komfort érzetét, és továbbiak állnak beszerzés alatt. Pl. hétvégén tervezünk menni egy bolhapiac szerű használtbútor kiárusításra, hátha találunk kincseket.
Sokat dobott még a helyzetünkön, hogy múlt héten megérkeztek a cuccaink Mo.ról, a futárszolgálat ideért és rég’ nem tapasztalt kényelem kora köszöntött be újra: vannak ismét tányérjaink és bögréink nem csak egy  van ismét bicikli, ami rengeteg fejfájástól mentesít! Van váltócipő, csere ágynemű és más olyan dolgok, amire az ember egy átlag hétköznap bele se gondol mennyire tud hiányozni, mindaddíg amíg egy teljes hónapig nélkülöznie kell.
Vannak még sztorik arról, hogy milyen nehéz volt megszerezni Domi adószámát, mennyire problémás szállás között költözni egy bőröndnyi vizes ruhával vagy éppen küszködni az internetszolgáltató adminisztrációs hibájából fakadó ultra alacsony sávszélességgel - de mára ennyi nehézség elég volt. Már múlt idő. 

A mostanival szöges ellentétben legközelebb mesélünk arról, hogy miért jó itt lenni, milyen inspiráló személyekkel találkoztunk, kajákról és milyen vicces különbségek vannak a portugál és magyar kultúra között.

Aktuális képeket pedig itt találsz: 
https://photos.app.goo.gl/rNXr5AWxNcUkRmr46